Aikido Alapítvány

Aikido Alapítvány

Az Aikido Alapítvány 1993-ban jött létre. Az alapító célja az volt, hogy jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hozzon létre közérdekű célok érdekében, mint:

Veszprémi Aikido Klub

Miért pont a Veszprémi Aikido Klub?

Előtte pár sor a klub történetéről.

Újra a neten!

Sajnos a netes megjelenés is hordoz némi veszélyt, aminek a mi honlapunk is áldozatául esett.

Ebből kifolyólag a régi honlapunk elveszett, így a megújulás lehetőségét kihasználva, ugyan kissé kényszerített módon, de újraépítjük a honlaunkat.

Kezdők és haladók

... avagy hogyan gyakorolj, hogy gyakorolhass lábadozás helyett

Az egyik edzésen történt egy sajnálatos baleset, aminek következtében egyik tanítványom válla megsérült. Ennek kapcsán, pedig kicsit elgondolkodtam, és pár gondolat eszembe jutott, amik egyébként nem valószínű, hogy felszínre kerültek volna. Ezért ezt a bejegyzést most szeretném ennek a gondolatkörnek szentelni, egy kicsit elemezve a kezdők és a haladók kapcsolatát, a gyakorlás közben.

A harmóniára törekvés

Hogyan gyakorold az aikidot!
 

Az egyik edzésen egy már sokszor felmerült és eddig nem teljesen letisztázott probléma került elő.

Általában kezdő tanítványoknál jelentkezik ez a jelenség, ami nem más, mint az, hogy amikor gyakorolnak, akkor támadóként, minden áron meg akarják gátolni a társukat abban, hogy megcsinálhassa a technikát. De gyakran teszik ezt a társuk kérésére, vagyis hogy ne engedjék a technika kivitelezését.